» » » Légi katasztrófa Szlovákiában – legalább 7 ember meghalt

Illusztráció! Forrás: hu.wikipedia.org


Sportrepülőgépek csapódtak egymásnak Vöröskőnél.

Összeütközött 2 sportrepülőgép az illavai járásbeli Vöröskőnél. A tragédiában legalább 7 ember elhalálozott, 1 embert még keresnek – adta hírül az Új Szó. Az újság úgy értesült, a két L-410-es gépen 40-en utaztak, egy ejtőernyős bemutatóra készültek. A baleset okozója az egyik repülő pilótája volt, aki nekiütközött a másik gép farok részének 1.500 m-es magasságban.

A helyszínen folynak a mentési munkálatok, a tűzoltóság szóvivője, Zuzana Farkasová azt mondta: speciális egységeket is irányítanak a helyszínre, hogy azok a nehéz terepviszonyok között is keresni tudják a sebesülteket, illetve az esetleges további áldozatokat.




Juraj Gyenes, a szlovák közlekedési minisztérium speciális vizsgálati csoportjának képviselője szerint a 2 sportrepülőgép egy légi parádén bemutatásra szánt műsorszámát akarta begyakorolni. A 2 gép azért került a levegőben nagyon közel egymáshoz, mert az ejtőernyősök csoportos ugrást szerettek volna végrehajtani.

A közszolgálati rádió híradása szerint a tragédia helyszínére indult Robert Kalinák belügyminiszter valamint Viliam Cislák egészségügyi államtitkár is.













«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply