» » » Könnygázt vetettek be a röszkei menekült-táborban

Fotó: Bődey János - Index.hu


Körülbelül 200 menekültet szorított vissza a rendőrség könnygázzal a röszkei befogadó állomásnál szerda délelőtt. Nem lehet tudni pontosan, mi bőszítette fel őket, egyes hírek szerint fedett helyre szerettek volna vonulni az eső miatt, a rendőrségi szóvivő szerint a regisztrációs procedúra lassúságát elégelték meg, azon felül az ott dolgozó újságírók kamerái is dühítették őket. 11:00-ra már mérséklődött a feszültség.

10:30 körül könnygázt vetették be a röszkei menekülttáborban a rendőrök – jelentette a tábor közelében lévő Index riportere.

Információk szerint az incidenst az váltotta ki, hogy a táborban a gyerekeikkel ott lévők az időközben eleredt esőben nem akartak tovább ázni, fedelet szándékoztak szerezni a fejük fölé. Ez annyit tesz, hogy a területen lévő hangárba szerettek volna bejutni. Néhányan a kinti rácsok mellett ácsorgó újságírókhoz is oda akartak volna menni.

Ahhoz, hogy ezt a tömeget visszatartsák, a rendőrök könnygázt vetettek be. Körülbelül 200 menekültet szorítottak így vissza.

Röszke megtelt


– adta tovább az egyik rendőr a másiknak. És valóban az elmúlt hetek nagy áradatához képest is hatalmas a tömeg. Az Index riportere 12 buszt számolt össze a tábornál. Az 5-ös útról a tábor felé vezető utat a rendőrség le is zárta. 

Az újságírókat a táborba nem engedik be, de kívülről annyit látni, hogy a migránsok a sátrak mellett állnak. Körülöttük készenléti rendőrök őrködnek mozdulatlanul, nem viselnek teljes rohamfelszerelést. A Délmagyar.hu szerint a rendőrök arab tolmácsot hoztak, aki egy hangosbemondó segítségével szól a menekültekkel.

Egy különös beszélgetés is lezajlott a könnygázos akció után az újságírók és egy rendőr között. Egy rendőr ugyanis kijött a táborból a rácsokhoz, és megkérte a média munkatársait, hogy menjenek lehetőleg minél távolabb, mert meg akarják azt előzni, hogy a migránsok kitörjenek, és elsodorják őket is.

Tehermentesítik a tábort


Azt beszélik, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tehermentesíteni akarják a röszkei tábort. Mivel mindenkit megkértek udvariasan, hogy adjanak helyet, hogy a táborból minél hamarabb ki tudjanak gurulni a migránsokkal teli buszok. Mindeközben egy újabb busz is megérkezett a táborba, úgy 70 ember lehetett rajta.

11:30-kor már több busz el is hagyta a tábort, az Index riportere nőket és gyerekeket látott a gépjárművön. Az egyik buszon szinte kizárólag csak gyerekek voltak. Egyes híresztelések szerint Nagyfára viszik a menekülteket. 11:00 után mérséklődött a feszültség a röszkei tábornál.

Mitől dühödtek fel?


Szenti Szabolcs, Csongrád megyei rendőrségi szóvivő a helyszínen a Hír Tv-nek kijelentette, közel 200 főt kellett könnygázzal lenyugtatni a táborban. Ennek az volt az oka, hogy „a migránsok egy része felbőszült a helyszínen dolgozó kamerások láttán". (Eközben egy rendőr éppen elnézést kért az újságíróktól, hogy úgy állítják be, mintha a média is hibás lenne a történtekért.)

A Délmagyar.hu azt idézi a rendőrségi szóvivőtől, hogy „ Mintegy 200 bevándorló tagadta meg az ujjlenyomatadást és igyekezett elhagyni a tábort”. Ezek szerint változott az eljárásrend, mert korábban nem vettek itt ujjlenyomatot a migránsoktól. 

És végül egy újabb magyarázat. Szenti Szabolcs az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az elégedetlenség a regisztrációs procedúra igen lassú menete miatt alakult ki.

Hozzátette: számottevően több menekült érkezik most hazánkba, mint a korábbi időszakokban, a regisztrációs ügymenet emiatt lassult le. A szóvivő hangsúlyozta: a rendőrség EU-s kötelezettségének megfelelően hajtja végre a regisztrációs eljárást.

A röszkei tábor körülbelül 1000 fő befogadására alkalmas. Egy ott dolgozó, migránsokat segítő aktivista szerint most akár 2-szer ennyi ember is lehet a táborban. Itt a zöldhatáron elfogott menekültek 24 órán át tartózkodnak, ez idő alatt felveszik az adataikat és ujjlenyomatot vesznek tőlük. Az elmúlt 24 órában összesen 2.335 embert fogtak el illegális határátlépés miatt a rendőrök. A röszkei vasúti átkelőnél az Index tudósítójának becslése szerint szerda 12:00 körül hozzávetőlegesen 200-an várakozhattak. 

Szakközépiskolásokból is határvadászt csinálnak


Mindeközben Papp Károly országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy határrendészeti igazgatóságot állít fel a rendőrség szeptember 1-jével, a magyar - szerb határ védelmét 2.016 fővel erősítik meg. A készenléti rendőrség tagjai mellett másodéves rendészeti szakközépiskolásokból fognak állni a határvadász bevetési osztályok.

A kormány megmondta, hogy erőszakosak


Egyre durvábbak, egyre követelőzőbbek a mind nagyobb számban Magyarországra érkező illegális migránsok - mondta az MTI-nek szerdán Kovács Zoltán kormányszóvivő a történekről. A kormányszóvivő szerint mivel az illegális bevándorlók nem engedelmeskednek a szabályoknak, egyre nehezebb feladat a hatóságok számára az európai rendelkezések által megkövetelt intézkedések - köztük az ujjlenyomatvétel - végrehajtása, ezzel egyre inkább lehetetlenné teszik azt, hogy regisztrálva, ellenőrzött módon lépjék át a határt.

Kovács Zoltán szerint hetek óta jelzik, hogy a tapasztalatok szerint az illegális bevándorlók számának növekedésével szinkronban azok magatartásában is meghatározó változás állt be.

A kormányszóvivő közölte: a magyar rendőrség igen nehéz körülmények között, a lehető leghumánusabban megtesz mindent, hogy el tudja látni a határ védelmét, valamint megtegye az átlépők esetében a szükséges lépéseket.

Tudjuk, hogy a rendőrség képes ezt végrehajtani - fogalmazott, jelezve, hogy a határvadász egységek fel lesznek készítve az ilyen jellegű események kezelésére is, a jövő heti rendkívüli parlamenti ülésen pedig jogszabályi védelmet is kap a magyar határ.










«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply