» » » Egy magyar középiskolást tart követendő példának az angol média

Kép: youtube.com


Győrfi Róza nemrég fejezte be középiskolai tanulmányait és tudta meg, hogy évfolyamelsőként jutott be az egyetemre abból az állami iskolából, amiben éppen tanult. Ez a história így eléggé hétköznapi, hiszen minden gimnáziumban van osztályelső, akit felvesznek az egyetemre, de Róza sztorija mégis egyedi. Ő tudniillik nem egy magyar egyetemre nyert felvételt, hanem Oxfordba. És nem egy drága magániskolából sikerült bejutnia, hanem egy hagyományos brit állami középiskolából.

Az ITV angol televízió számolt be arról, hogy az érettségi eredmények (A - levels-nek hívják) alapján az utóbbi években a londoni középiskolák tanulmányi eredményei fejlődtek a legkiemelkedőbben, köszönhetően egy olyan tényezőnek, amit valószínű, soha nem találnának ki.  - A bevándorlóknak!

A hírműsor szerint a fővárosban 35.000 diáknak sikerült elérnie az egyetemi felvételhez szükséges ponthatárt, ami nagymértékben annak köszönhető, hogy a bevándorlók gyermekei az iskolákban szimplán jobban teljesítenek, mint a britek. Egy dél-londoni iskolában a diákok 90 %-át migránsok adják, de ez nem tartozik a kirívó esetek közé, ahogy az sem, hogy Róza osztályában egy tanulót sem buktattak meg.





Egy korábban végzett felmérés szerint a bevándorló gyerekek sikere az ambíciónak és az elszántságnak köszönhető, nem a vele született tulajdonságoknak. Róza pl. különórákra járt, amelyekről azt mondta az ITV riporterének, hogy reméli, nem vette el ezzel tanárai minden szabadidejét. Külföldön született társaihoz hasonlóan ő is többet és keményebben dolgozott, mint amit az iskola elvárt és ennek meg is lett az eredménye: ő az első tanuló a Southfields Academy történetében, akinek sikerült bejutni Oxfordba.

Az iskola igazgatója, Wanda Golinska szerint ezen nem kell csodálkozni, a külföldről érkező diákok általában jobban tanulnak, mint brit társaik, mivel jobb életet szeretnének maguknak, mint amit hátra hagytak.

„Nem késnek, nem lógnak, az iskolában különórákra, szakkörökre járnak, a házi feladatot rendesen megcsinálják, egyszerűen jobbak akarnak lenni, többet akarnak elérni.”

A vizsgálat a tanulók gimnáziumi tanulmányait követte le az 1. évtől egészen az érettségiig. A The Times oktatási mellékletét szerkesztő William Stewart szerint az eredményeket kiértékelve az lesz a komoly teendő, hogy a tapasztalatokat több diákra kivetítve alkalmazzák.

„Meg kell tudnunk, mivel másabbak, jobbak azok az otthonok, azok a családi körülmények, amelyek ezeket az eredményeket szállítják, majd ezt kell alkalmaznunk szélesebb körben.”











«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply